Koppánmonostor – A ‘Kincseink’ Helytörténeti tanösvény a település tárgyi, kulturális, természeti és épített örökségeit mutatja be.

A Komáromi Talpasíjászok Közhasznú Egyesület kezdeményezésére 2009-ben indult útjára a helytörténeti tanösvény kiépítése, melynek során Koppánmonostor értékeit középpontba állítva az egyesület és a Körösarte Művészeti Társaság elismert művészei által faragott padok és köztéri alkotások gazdagítják a településünk köztereit, A ‘Kincseink’ Helytörténeti tanösvény Koppánmonosotor tárgyi, kulturális, természeti és épített örökségeit mutatja be, valamint Koppánmonostor példamutató szülötteinek állít emléket. A helyi identitás, a közösségépítés erősítését szolgálja, hogy az alkotásokat és környezetüket „örökbefogadók” gondozzák. A turisztikai céllal készített helyi térképet a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásából valósítottuk meg.


Padok


Vincellér házaspár
Kalotaszeg padja
Szőlő padja
Hegyközség Padja
Bőgőshajó padja
Tóth Kálmán igazgató-tanító padja
Trianon padja
Mátkaság padja
May László plébános padja
Tízparancsolat
Viza
Tuba János Komárom „aranytollu” jegyzőjének padja
Kőoroszlán padja
Csincsilla padja
Pletyka pad
Konzorcium padja
Hiszek Nándor igazgató-tanító, mintaméhész padja
Fekete gólya
Haladás férfikar padja
Római út padja
Gróf Gyürky Aladárné Bárczy Judit sportlovas, lótenyésztő és lószakértő
Téltemető padja
Erdő élővilágának padja
Duna-part élővilágának padja
Aranymosás padja
Bölcsőkert
Az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc padja


Nevezetességek


Kikötő
1919. május 1-jei komáromi áttörés emlékműve
Vasúti pásztázó mű
Tornyos villa
Nepomuki Szent János szobor
Zorg Villa
Újszállási kastély
Szent Pál-szigeti kutak
Szúnyogvár
Vadászház
Ifjúsági Tábor
Templom


Egyéb


Mag-ház
Berecz Dezső Sporttelep
Vámház Fogadó
OIL! Benzinkút
Nemzeti Dohánybolt
PRO_FOOD Bt.
COOP abc